Szerbia-Sokobanja CACIB, Aleksinac CAC

Hát ez a kiállítás fejben elég régen megszületett. Sokat gondolkodtam rajt, hogy kit vigyünk magunkkal és jó lett volna, ha az utazási költség is oszlik, de mégis számos bizonytalansági tényező akadt. Szombathelyi kiállítás után Tamara rám írt, hogyha megyünk, akkor ő hozná a 3 collie lányt. Oké, menjünk.

A szállás foglalás már nem ment könnyen, de nagy nehezen sikerült egy kertes apartmant találnom Rtanj-ban. Csütörtökön még egy villám üzenet váltást ejtettem meg Tiborral, hogy merre menjünk, amikor közölte velem, hogy azt az utat amerre eredetileg menni akartunk felejtsem is el, a határnál 5-6 óra várakozásra kell számítani-sőt akár  titert is kérnek veszettség ellen visszafelé, Röszkénél 10-12 óra a várakozási idő, ezért Hercegszántó felé menjünk. Az út kilométerben nem sokkal volt hosszabb, ám időben igen, de még így sem tűnt vállalhatatlannak.

Pénteken elkéretődztem délben, Gábor és Tamara indulásra készen várt, nekivágtunk az ÚTNAK! Siófokig pályán mentünk, majd Villány-Szekszárd-Baja-Hercegszántó útvonalon. Szerbiában az ,,okos” GPS mondta, hogy hol kell a pályára felhajtani, csak épp pálya nem volt sehol. Amit ő pályának gondolt, az bizony egy sima út volt, max 80-90 km/h haladási sebességgel, olyan kanyarokkal, hogy nem igen tudtunk volna gyorsabban menni. Mivel gyakori volt a rendőri ellenőrzés, így óvatosak is voltuk. Belgrádhoz közeledve, végre valódi pálya is lett ,,volna”, csak épp nagyjából 20 km megtétele után az első kártyás kapunál akkora dugó volt, hogy 45 percbe telt mire ténylegesen neki tudtunk vágni a következő gyors 300 km-nek. A fizetésnél megint összetorlódtunk kicsit, de ott 15 perc alatt átjutottunk. Nagyon ment az idő, írtam a szállásadónak egy sms-t, hogy nagyon későn fogunk érkezni, mondta nem gond, megadta merre kell menni és hogy felfelé a hegyen…na igen, a hegy. Vak sötét, kanyargós utak, a táj szépségét csak sejtettük akkor. Megérkeztünk…sehol egy utcanév tábla, romos házak, kóbor kutyák…kezdtem aggódni, mert felrémlett előttem a mozifilmek világa, meg a szerb maffiózóké, de igyekeztem jó pofát vágni a helyzethez és írtam megint a tulajnak, hogy itt vagyunk, de innen aztán fogalmunk sincs, hogy merre tovább. Eljött elénk, jót nevettünk amikor mondta, hogy ne aggódjunk, rosszabbnak tűnik, mint amilyen valójában és nincs Dracula. De hozzá tette, hogy nem tudja miért jöttünk ide, de biztosan a táj és a misztikum miatt-ejha gondoltam, lehet mégis van itt valami Mumus-erre ő, a hegy egy valódi piramist rejt. Olvastam már erről, elvileg a Visegrádi-hegységben is van ilyen, érdekes elképzelés. Tény, hogy a hegycsúcs egy szabályos gúlát formáz. A misztikumot tovább nem firtattuk, lehet priamis, lehet nem az, tény, mi most nem természetet járni és túrázni mentünk oda, pedig izgalmas és csodaszép a  vidék. Nézzétek: Rtanj

Bed and Breafast Radgost-ban szálltunk meg, ami sok munkával szerintem egy csodás hely lesz pár év múlva, most inkább kalandoroknak való, de új, tiszta és a reggeli nagyszerű, az ár nagyon korrekt.

Reggel időben keltünk, mert a kiállítás 50 km-re volt, hegyi szakaszok vártak ránk. 6 után nem sokkal el is indultunk, tényleg eszméletlen szép ez a vidék, rég láttam ennyire közel a csillagokat, a tó Bovan-nál szerintem több időt érdemelt volna (ami sajnos nem volt).

Az Aleksinac-i kiállítás bár hagy némi szervezési és egyéb kívánni valót maga után jól sikerült. Naja CAC és BOB, Flynn Best Junior címet szerzett. A BIS programot lepörgetni ilyen gyorsan nem láttam még soha, de Tamarának sikerült Iankával bekerülni a Junior BIS-be majd Kenzivel elhozták a Bog1. első helyezést, amihez a bíró először nekünk gratulált, az volt az érzésünk, hogy elszámolta magát kissé, vicces volt.

Ezek után áttettük a székhelyünket az esti Sokobanja CACIB-ra, ami nagyjából 30 km-re volt. Talán első kiállítóként léptünk be a helyszínre, nyáron, foci pályán…délután a kutyák szabadon rohangáltak a frissen nyírt füvön, beszélgettünk és vártuk az esti megnyitót. Rég láttunk ennyi embert nézelődni kiállításon, mint itt. A német juhászosok előadták a délelőtti műsort, sőt sikerült túl is szárnyalniuk azt. Síppal futni a  ring körül, ketreceket átugrálva, embereket félre lökve túl mutatott mindenen, amit valaha kettős felvezetésnek gondoltam. Nem tudom ezt miért engedik, de nem volt olyan saját magukon kívül, aki élvezte volna a műsort. Rögtön utánuk jöttünk mi, Naja CAC CACIB BOB, Flynn PRM, Best Junior, BOS lett, ezzel Naja Serbian Champion, Flynn pedig Serbian Junior Champion címeket szerzett. Vártuk a BIS-t és a bírálatok alapján optimisták voltunk. A rendezvényt egyébként a HUSSE szponzorálta. A szervezők profin az utolsó ring bírálat után elkezdték a BIS-t. A Juniorok között Flynn Junior BOG 3., Ianka Junior BOG2 lett, az első az ominózus német juhász lett, akit a helyi közönség kifütyült. Jól esett, köszönjük.

Az i-re a pontot Kenzi BOG 2 helyezése tette fel.

Hosszú fárasztó nap után estünk be az ágyba, a tudattal, hogy másnap hosszú út vár ránk hazafelé. Akkor még nem sejtettük, hogy milyen hosszú és izgalmas is lesz valójában.

10 óra körül indultunk, zökkenőmentesen felmentünk a pályára, maikor jött egy nagy domb, a hőmérséklet pedig már akkor 35 fok volt. Az autó hibát jelzett, túl magas volt a víz hőmérséklete, de ha lassítottunk vagy a fordulatszám lejjebb esett, akkor a hibaüzenet eltűnt. A második ilyen probléma kb 50 km megtétele után jelentkezett, ekkor Gábor már nem mert tovább menni és megálltunk egy benzinkúton. Szerencsére Tamara nagybátyja autószerelő, tudta mi lesz a probléma,mondta mit csináljunk, elvileg akár haza is érhetünk, ne menjünk túl gyorsan…elindultunk, eljutottunk Belgrádig, de előtte van egy nagy hegy. Nagyon nagy hegy 7%-os emelkedő, közel 3 km hosszan. A harmadánál járhattunk, amikor a hiba megint megjelent, leállósáv nincs, az autóban 5 kutya, 35 fok, Gábor mondta ha meghal a kocsi, akkor is felmegyünk a tetejére. felértünk és szerencsére egy benzinkút volt ott épp. Félreálltunk. Mondtam az uramnak, hogy motort leállít, motorháztető kinyit, árnyék is volt, hogy akkor most hívjuk a biztosítót, mert fővárosban vagyunk, lennie kell itt szerelőnek, aki megnézi. A biztosító bár visszahívást ígért, de ha rájuk várunk talán még mindig ott lennénk…egy kedves bácsi megállt látva hogy problémánk van, szegény Tamara meggyőződése volt, hogy minket most rabolnak majd el. Mondták, hogy van egy szervíz nagyjából 5-6 km-re, nagyon gyorsak, olcsók és profik. A szerelés meglesz 30 euroból, ami előre gyanús volt kissé. Gábornak mondtam, hogy hívja fel a biztosítót és beszélje le velük, hogy mi megcsináltatjuk és küldjük majd a számlát, kérdezze meg tőlük milyen papírok kellenek még hozzá, mennyit térít. Mondták is, hogy oké ez így, örülök, hogy nem spóroltunk a biztosításon ismét. Az Aegonál akár 20 éves kocsira is lehet kötni assistance biztosítást, ne hagyjátok ki, lehet sokkal nagyobb baj egy 4 napos úton is.

Elindultunk hát a szerelőhöz, ami egy nagyon profi kis műhely, légkondis váróval, a srácok beszéltek angolul, a főnök németül. Az egy órás javításból aztán 4 és fél óra lett, de kipróbálták, pörgették a motort, nagyszerűen működött. Gábor kicsit fönn akadt a 210 eurós számlán, amikor a főnököt megláttam, aki egy 210 cmre nő fazon volt mondtam neki, hogy nyugi, megbeszélem vele a dolgot, vettünk fel pénzt, ő odaadta a papírokat és indulhattunk haza. Fél öt volt már, a fizetőkapu megint jó órás várakozásra kényszerített bennünket. Fél 10-kor értünk a határra. Fejben kerestünk a gyorsabb utat haza, a bajai Shell kútnál életmentő volt a kávé a szendvics, úgy döntöttünk, hogy Pécsig pálya van, megyünk erre, az utat többször jártuk már meg, jöjjünk arra haza. Kaposvár után már ismerős volt minden kanyar, igaz addigra már annyira fáradt voltam, hogy minden útjelzőt őznek véltem, Gábor megivott egy Bombát is. A Csótónál voltunk, amikor eljátszották a himnuszt. De végre itthon voltunk.

Azt hiszem sokáig emlegetjük még az utat, mint a mostarit is, úgy fest 10 évente kell egy jó sztori.  Ezen a hétvégén akár Angliába is indulhattunk volna, most már azt mondom, jobb hogy Szerbiát választottuk. És ha lehet ilyet mondani, akkor a legjobb helyen,a legjobbkor történt. Köszönjük Tamarának, hogy útitársunk volt. A kocsi egyenlőre marad, de az új kocsi beszerzése kicsit előrébb lépett a ,,to-do” listán.

Augusztus innen a pihenésé, a kutyababák 3.-án reggel indulnak Angliába. Ősszel elmegyünk még pár helyre, Najával a horvát championt akarjuk befejezni, Flynnel pedig fiatal osztályba akarunk menni több országba.