[:hu]Hol is kezdjem?
Annyira sűrűre sikerült az utóbbi hét, hogy azt sem tudom hol kezdjem.
Szerencsére Femi nagyon jó anya, a kiskutyák szépen növekszenek. Rengeteg érdeklődést kaptunk, köszönjük szépen a bizalmat irántunk. Femi és Duke kölykei gazdára találtak, előjegyezést Chelsea almára is nagyon korlátozott számban tudunk felvenni, ezért ha ebből a nem mindennapi alomból szeretnétek egy pörgős kiskutyát, akkor ne késlekedjetek!
Szerdán és csütörtökön Blatt egy kicsit rám ijesztett, lehet Femin érezte az új szagokat, nem tudom, de azt láttam, mint amikor az éppen jó tüzelési időszakban van a szuka. Rángatta a kerítést, meg volt őrülve szabályosan. Flynn viszont nyugodt volt. Mivel Chelsea volt abban a szakaszba, aki véleményem szerint Blatt ezen viselkedését indikálta, így elmentünk vele állatorvoshoz. Fedeztetni kenet alapján megyünk, és az orvos azt mondta, hogy tökéletes állapotban volt múlt héten, így kicsit aggódni kezdtem. Mi van ha tévedett/tévedtünk? Chelsea ugyanis képes a tüzelés kapcsán furcsaságokra, több alkalommal játszotta már el, hogy a tüzelése látszólag megszakadt, majd egy hét múlva beindult rendesen. Telefonáltam párat, beszéltem Móni barátnőmmel, és arra a döntésre jutottam, hogy nem hagy nyugodni a téma, menjünk el és nézessünk progeszteron szintet. Hogy miért? Elvileg a legmegbízhatóbb módszer az ivarzás tökéletes időpontjának megválasztásához a vér progeszteron szintjének vizsgálata. A legjobb eredményt kenetmintával együtt adja. Az optimális időpontban, tehát amikor fedeztetni kell a progiszint 10-15. 16-nál van tüszőrepedés. Elkezdtem nézelődni, hogy hol tudnak nekem pénteken azonnali véreredményt produkálni. Felhívtam Szombathelyet, mert tudtam, hogy ott egy non-stop komoly kórház van. Az volt a terv, hogyha a progi alapján most jó, akkor visszük Chelit ki megint a vőlegényhez. Szívem mélyén úgy gondoltam, hogy már túl kell lennie az ideális fedeztetési időponton, de biztosra akartam menni, és tudni akartam, hogy mi van igazából. Blatt 10 éves, csinált már velem az utóbbi évben furcsa dolgokat, lehet az orra nem az igazi már.
Gábor hazajött a munkából , a gyerkőcök mentek anyuékhoz, mondtam neki, hogy mi a szitu, mit csináljunk?! Leültünk a gép elé, és elkezdtünk közelebbi labort keresni. Találtunk is Teskándon, a Trivet Állatorvosi Rendelőt, ahol nagyon komoly UH gép, azonnali vérvételi -és vérvizsgálati lehetőség van, mindössze 50 perc az út. Felhívtam, azt mondták fél óra és van eredmény, induljunk. Amit odaértünk meglepetés ért, mert az asszisztens hölgy ismert bennünket névről, kiderült, hogy Snow-Chelsea és Blatt fia-is hozzájuk jár. Köszönjük nekik a profi ellátást! Chelsea-től vért vettek, megnézték a pocakját UH-val és még kenetet is néztek. Minden eredmény azt mutatta, amit vártam, túl van az ivarzáson és a progiszint alapján tökéletes időben fedeztettük!
A kutyik megkapták a legkorszerűbb védelmet a kullancsok, szívférgek és bolhák ellen, a Nexgard Spectrát. A fiataloknak mertem csak ezt adni, mert Naja és Flynn baba kora óta ezt kapja. A nagyok pedig Nexgardot kapnak. A vemhes és babázó lányok védelméről pedig a Husse természetes alapanyagú illóolajos készítményével védekezünk. Őket a kertből sem viszem ki, egyrészt Femi nehogy valamit hazahozzon a kölykeinek, másrészt a kertünk kullancsmentes övezet.
[:en]Sorry my friends abroad, I had time only now to translate this article into English.
So where I should begin?
Last week I have so many things to do, so I do not know where I should start my story.
Luckily Femi is a really good mum, puppies are growing fast. We have tons of inquiries, thank you very much for your trust in our breeding. The pups from Femi x Duke litter all spoken about, inquiries welcome for the Chelsea litter.
Last Wednesday and Thursday Blatt started to being mad about Chelsea. I do not know what happened, maybe the smell of Femi caused this, but I saw that he shows that a female is ready to be mated. Like Chelsea was in season, I thought maybe we have mated her too early and now is the optimal time for the stud. I waited, but on Friday I was really stressed about the situation and decided to search a vet who can do a quick blood test for progesterone to see what is the situation with Chelsea’s season. Like we went to mate her after vet’s examination, but the failure is always a chance, and like Chelsea’s season is sometimes a split-heat, in this way we had to find out what is going on. I called some clinics, talked to my friend Móni and Gábor, and decided to do the blood test. Why? Vets and breeders say, that the best indicator for the bitch’ heat is the progesterone test. They usually make cervix examination, too for the best result. The progesterone level is around 15 when the bitch has to be mated, 16 on the LH peak. I started to search the vet where they can do an immediately blood test. First I called Szombathely, after then I have found a very good clinic in Teskánd. The plan was, if the progesterone level shows, that Chelsea is in season now, we start to re-mate her. As I felt in my heart she is already finished it, but I would have liked to be sure. Blatt is 10 years old, it can be that his nose not so good now, or too much heating girls were around him in the last few weeks.
Gábor arrived home from the work, the kids went to my parents, I talked him what is the situation, so started to Teskánd, Trivet Clinic. Here is two very professional ultrasound machines, lab for testing blood and cervix, and they way is only 50 minutes from us. I called them, they said they were waiting for us. When we arrived it was a big surprise for us, because the assistant knew us, like our boy Snow from the Chelsea x Blatt litter is their patient, too. Thank you very much for your help and the professional service. They let blood from Chelsea, examined her belly with ultrasound and watched her cervix, too. All results showed that Chelsea has already finished the season, and she was mated good time with Xandro last week, so we can be optimistic about the puppies.
The dogs got their protection against ticks. They youngsters got Nexgrad Spectra, which is the best solution against thicks, flea and heart-worms. The adults got their Nexgard. I never use drugs for females in whelp or having babies, so Chelsea and Femi can not go out from the garden now and we use the Husse natural products to keep the thicks and fleas away.
[:]