Dánia

2022.május 14.-én reggel a fedeztetés után elindultunk haza Dánián keresztül. 2000.-ben jártam ott egy iskolai csereprogram keretein belül, Koppenhága magával ragadott, ezért mindenképp szerettem volna megmutatni a gyerekeknek és Gábornak is. Az út kicsit többe került az eredetileg tervezettnél, és sajnos a hazaút bizonytalansága miatt nem foglaltunk szállást időben, így a 2 naposra tervezett látogatás lerövidült egyre. Dánia elképesztő fejlődésen ment át az elmúlt 20 évben! Szinte mindenki biciklivel közlekedik! Nincsenek dugók! Sok a zöld park! Fantasztikus a belváros, a tenger! Turisták száma elhanyagolható volt, egyedül a Nyhavn környéke zsúfolt, de szerintem az mindig az. Anno elég nagy kört bejártunk a lányokkal is, most nagyjából ugyanazt az útvonalat jártuk be, kizárólag a belvárosra, Királyi Palotára fókuszálva, hiszen pár óránk volt csak Koppenhágára. Iszonyúan sajnálom, mert annyi látnivaló lett volna még!

A nagy nehezen lefoglalt szállásunk is megszívatott bennünket, ugyanis nem jöttek, amikor hívtuk a megadott számot. SOS kellett új alternatívát keresni, és jöttem volna inkább haza, de a gyerekek nyűgösek voltak, így újraterveztünk és találtunk egy farmházat korrekt áron, a cigiszagtól eltekintve rendben volt, a tulaj meg extrán rugalmas és kutyabarát.

Az utat haza benéztük. utólag visszagondolva jobb lett volna ugyanazon az útvonalon jönni, ahogy mentünk, mert a gyorskompot is elértük volna, igaz dupla annyi volt az ára 249 eur, mint oda (108 eur), de a benzinen behoztuk volna …de akkor kimaradt volna Dánia.

Nekem Dánia mindig nagy szerelem volt, de most Svédország sokkal jobban megdobogtatta a szívem! Azt mondják azért mondom, mert még nem láttam Norvégiát. lehet, az is bakancslistás.

Tippek: ha tudod mikor utazol, akkor időben foglalj szállást, nagyon olcsón vannak Koppenhága belvárosában hotelek ( a&O), ahol ingyenesen parkolhatsz és gyalogosan eléred a főbb látnivalókat. Ha ,,csak” a főváros érdekel, akkor 3 nap alatt kényelmesen, láblógatósan bejárható. Szerintem egy őszi, tavaszi hosszúhétvégét nagyon megér, 2 főre 30.000/éj árért találtok szállást. Családi szobák is vannak, kutyát is beengedik a legtöbb helyre.

Ez is érdekes lehet...