Iszonyú hőség, kánikula, piros riasztás…40 fok. Kevés árnyék, két kiállítás. Akarom én ezt?
Ok, csináljuk!
Reggel időben kelés, 8 óra után nem sokkal meg is érkeztünk Sárvárra, kellemes idő volt, árnyékban tudtuk felállítani a sátrat. Gyerekek szépen elfoglalták magukat, ahol kutyás, értsd shelties és borderes, cuccokat lehet venni, az beszippantja őket.
Közben egyre melegebb lett, sütött a beton, a ring is napra került.
11 óra körül kerültünk sorra, szimpatikus litván bírónőnek nagyon tetszett Pax, megkaptuk a második HPJ és harmadik J-CACIB címünket.
Vártuk a délutánt, 13.30-ra volt hirdetve a kezdés, de még le kellett zavarni a szemlét is, közben ment a BIS a fő ringben, mi meg főttünk az árnyékban. A kutyákat sajnáltam, mert az egész ring napon volt! A klubkiállítás csúszott, 16.45kor kerültünk sorra-ekkorra szó szerint mindenkiről folyt a víz és szédelegtünk a hőségben! Az olasz bíró úr szintén HPJ-t és Junior Klubgyőztes címet adott Paxnak, ezzel befejeztük a Hungária Junior Championátust.
Nyáron nappali kiállításra soha többet! Volt kutya, akit hűteni kellett, mert hőgutát kapott! Úgy gondolom állatvédelmi okokból kiállítást nyáron csak este szabadna rendezni! Nappal a kutyák és gazdik úszhatnának a közeli strandon, vagy hűsölhetnének a klímás apartmanban és este 20- 25 fokban meg lehetne rendezni ezeket a kiállításokat. A reggel 9 órakor bírált angol bulldogok közül több már akkor nem volt képes mozogni a ringben! Ezt így nem szabad! Mi most kibekkeltünk, szerencsére Pax is jól tűrte, de ilyen rekkenő hőségben nem szeretném még egyszer kitenni ennek egyik kutyámat sem.